Azt hiszem régen bennem volt ez a pár gondolat, de az elmúlt pár hét csak megerősítette, hogy valamit tenni kell. És minél hamarabb.

Előre leszögezném, hogy jelenleg, egy zsidó tulajdonú, nemzetközi cégnek dolgozom, ahol a csapat kb. negyede meleg, a társaság teljesen nemzetközi. Feketék, arabok, ázsiaiak, fehérek, ke­resztények, zsidók, muszlimok, ateisták dolgozunk együtt minden probléma nélkül, azért, hogy a cég egyre jobb eredményeket érjen el és ezáltal legyen munkánk, amiből megélünk. Ők valószínű­leg nem fogják ezt az írást olvasni, de Magyarországon ugyanúgy vannak különféle barátaim. Mele­gek, zsidók, cigányok, rokkantak, akiket igenis szeretek és nagy részüket tisztelem azért amit elértek az életükben, azért amiért megtanítottak sok dologra, amit hasznosíthatok az életben. Szóval nem hiszem, hogy azzal lenne a baj, hogy valaki részben más mint a többiek.

A legnagyobb probléma ott van, hogy elhitetik a „fejlett” világban, hogy mindenkinek, min­denhol ugyanolyan joga van, azt csinálni amit akar.

Ez az egész multikulturalizmus már nemzetközivé válása idején hatalmas viszályokat oko­zott a különböző országokban. Az USA mint a legkevertebb állam a világon, elkezdett jogokat adni az addig alsóbbrendű állampolgárainak. A feketék lázadásai miatt eltörölték a rabszol­gaságot, jogo­kat adtak az indiánoknak (ez mondjuk a legirritálóbb, amikor azt mondják az amerikai­ak, hogy jo­got adtak a „native american” népességnek), a nőknek stb. Ez egy teljesen ter­mészetes folyamat volt, mivel nem volt meg a több száz, ezer éves történelmi, erkölcsi, vallási múltjuk, szóval keresték a helyüket a világban és próbálták a lehető legjobb utat megtalálni. Az Egyesült Államok irányítói (szándékosan nem vezetőket írok, mert a XIX. század 2. fele óta az irá­nyítói- és a vezetői- nem ugyanaz a csoport) egy idő után rájöttek arra, ha látszólagos szabadságot ad­nak az embereknek, az­zal befogják a szemüket, szájukat, fülüket. Magyarul az egyre nagyobb de­mokráciába lépő USA-ban az emberek kimentek tüntetgetni és már meg is kapták az egyének szá­mára fontos jogokat. Közben nem vették észre, hogy a társadalom jogait ezáltal teljesen megnyir­bálták. A világ minden részéről odasereglett emberek, azért mentek oda, hogy egy szabad életet élhessenek, ahol azt csinál­hatnak, amit akarnak. Ezt el is érték egyéni szinten. Volt választójoguk, nem volt faji, vallási, nemi megkülönböztetés stb. Viszont ahogy egy amerikai jó barátom mondta „Az Egyesült Államok egy szabad ország, ahol szabad emberek szabad akaratukból azt csinálnak, amit szabad.” A társadalomb­an megkezdődött a teljes agymosás, ami napjainkra elért egy olyan szintet, hogy a népesség legna­gyobb egyetértése mellett mészárolnak le milliókat világszerte a nem­zet biztonsága nevében, holott azok az országok, akiket megtámadnak még csak nem is gondolnak az USA megtámadására. Ha másért nem egyszerűen geológiai és anyagi helyzetük miatt.

A XX. században a többi fejlett országban az „elnyomottak” elkezdték a hangjukat hallatni a jogaikért. Az európai országok azonos irányítói elérkezettnek látták az időt, hogy elkezdjék az Amerikában már jól bevált gyakorlatot. Ez az irányítói csoport nagy gondossággal létrehozta a tör­ténelem két leginkább elnyomó rendszerét. A kapitalizmust és a kommunizmust. Mindkettőt mű­ködtették egy időben, majd amikor rájöttek, hogy a kapitalizmus számukra gyümölcsözőbb, mivel az ott élő emberek elhitték, hogy ők szabadok, tehát nem kell állandóan rettegni egy forradalomtól, a kommunista hatalmat egyszerűen feladták és azokat a társadalmakat is elkezdték átalakítani a ka­pitalizmusra. Nem véletlen, hogy ma azt látjuk, ugyanazok a vezetők ülnek fontos pozíciókban. Ők nem tagadták meg magukat és a múltjukat, egyszerűen a kenyéradó gazdájuknak engedelmeskedve, továbbra is kiszolgálják őket. Megadták az egyéni jogokat az embereknek, de mellette el­veszejtették a tényleges szabadságot. Az európai polgárok már nem akartak meghallani semmit, csak amit a Nagy Testvér mondott, aki persze azt hangoztatta, hogy minden ember egyenlő, de azért a vezetői-, irányítói réteg egy kicsit még egyenlőbb. Nem emelhették fel a hangjukat a megkérdezésük nélkül hozott változások ellen, nem szólhattak bele többet az ország irányításába és ez tart a mai napig és csak egyre rosszabb. Ne tessék megtévedni. Azért mert demokratikus választás van egy országban, az nem azt jelenti, hogy az ország irányítóit választják meg. Ott csak a vezetőkről döntenek, akik mindegy melyik oldalon állnak mert ők is az irányítók parancsait teljesítik.

Itt nem azt akarom mondani, hogy adjuk fel, mert úgysem tudunk mit tenni. Ellenkezőleg. Most vagyunk talán az utolsó órában ahhoz, hogy valamit még tudjunk tenni. És kell tenni valamit azért, hogy megmaradjon nemzetünk és talán fel tudjuk nyitni más nemzetek szemét is, hogy valami nem működik jól ebben a rendszerben. A hogyant már egy előző blog bejegyzésemben kifejtettem, de röviden csak annyit, hogy ki kell szállni minden szövetségből nálunk nagyobb és gazdaságilag, katonailag erősebb országokkal. Gaz­dasági érdekközösséget természetesen lehet kötni, de csak és kizárólag kereskedelmi érdekből. Tudnunk kell élni a semleges országok mindenapjait. Ki az aki komolyan gondolja egy percig is, hogy az Egyesült Államok, vagy az Európai Unió ténylege­sen egyenrangú szövetségest lát az országban. Mondjon nekem valaki egyetlen egy dolgot, amiben egyenlők vagyunk ezekkel az országokkal. Nincs semmi. Félreértés ne essék itt nem azt akarom megfogalmazni, hogy kevesebbek lennénk, sőt egy valami biztos van amiben sokkal többek va­gyunk és ez a történelmünk, és az erkölcsi tartása a magyar embereknek. És pont ez az ami megré­miszti a Nyugatot. Ők nem attól tartanak, hogy jaj mi lesz ha Magyarország kilép az Unióból, mert nélkülünk az összeomlik. Egy percig nem érdekli őket az országunk sorsa. Ők attól tartanak, hogy ahogy a történelemben már sokszor, a magyarság erkölcse legyőzi az irányítóit - annak ellenére, hogy megváltoztatták múltunkat, nyelvünket, vallásunkat, mi még mindig itt vagyunk ezen a bolygón. És ha ez megtörténik akkor esetleg más népek, akik jelenleg elnyomásban és teljes tudatlanságban élnek meghallják a hangokat és ők is lépnek. Ebben az esetben viszont semmi sem menti meg a mai vezetői réteg bukását. Az irá­nyítói réteg nem fog bukni, az biztos, mivel ők már előre eltervezték a jövőt, felkészülve minden es­hetőségre. Nekünk egy feladatunk lesz akkor, nyitott szemmel és aggyal élni, hogy a következő lé­pésük előtt ismét megálljt tudjunk parancsolni. És akkor esetleg el lehet kezdeni felépíteni egy új Magyarországot a régi alapokon.

Először viszont a saját országunkban, a saját agyunkban kell rendet tenni.

Mint írtam, az hogy valaki más, az nem feltétlen jelent rosszat, sőt. Tőlem élhetnek zsidók, cigányok, svédek etiópok... ebben az országban. Ahhoz, hogy jogokat kapjanak, ahhoz viszont telje­síteni kell a kötelességeiket azoknak, akik ebben az országban szeretnének élni. Beszélni a nyelvün­ket, tisztelni a kultúránkat és a vallásunkat és elsősorban a magyar érdekeket képviselni, mindenáron. Az első és legfontosabb dolog, hogy a médiát kontrol­lálni kell -ugyanis jelenleg ez a legfontosabb szócsöve az irányítói rétegnek, amin keresztül mossák az emberek agyát. Ez lehet erősen hangzik, de ezt teszik ők is minden általuk demokratikusnak ne­vezett országban. Engedélyezik a saját gondolataik megjelenését, valamint engedélyezik a szélsősé­geket, mivel az ellen a legkönnyebb fellépni, viszont mindenhol ellehetetlenítik azokat a hangokat, akik az emberek szemét próbálják felnyitni mindenféle indulat nélkül, ugyanis ebbe nem lehet bele­kötni. És itt jön elő a liberális pénz és médiahatalom, aki a többségben elültette azt a hitet, hogy be­fogadónak kell lenni és el kell fogadni a másságot. Mindenáron, még abban az esetben is, ha éppen az a többség ellen van. Nyugaton el kell fogadni, hogy emberek nem beszélik a nyelvet és a munka­helyeken biztosítani kell idegen nyelvű tanfolyamokat. (Egy jó példa, Angliában az építőiparban un. Working at Height -magasban dolgozók, biztonsági tanfolyama- teszt 19 nyelven tehető le. Kérdem én mit csinál az az ember az építkezésen, angolul beszélő emberek között, aki nem tud letenni egy angol nyelvű tesztet). El kell fogadni, ha egy iskolában a tanulók 95%-a nem beszéli az ország hiva­talos nyelvét (Malmö, Svédország). El kell fo­gadni, ha vallási okok miatt nem dolgozik annyit, mint az őshonos lakója az országnak. El kell fo­gadni, hogy csak azért nem kap meg valaki egy munkát, mert volt egy valamilyen hátránnyal induló jelentkező és őt kell felvenni, még ha kevésbé is ért ah­hoz amit csinálni kell. El kell fogadni egy ke­resztény erkölcsű országban, hogy „férfiak” a nyílt ut­cán miniszoknyában, papi jelmezben vonagla­nak, el kell fogadni, hogy a mások, megalázzák az adott nép nemzeti értékeit, erkölcsi normáit, és megalázzák, vagy börtönbe zárják az ezzel egyet nem értő embereket. És el kell fogadni, hogy a 70-90 % többség kisebbségbe kerül a 10-30% tény­leges kisebbséggel szemben.

Ez a trend terjedt el lassan az egész világon, természetesen a nem „demokratikus” országo­kat kivéve. Elég furcsa ugyanakkor, hogy a leginkább balliberális, kimondom zsidók által terjesztett nézetek legkevésbé pont Izraelben érvényesülnek. Abban az országban, ahol állampolgárságot nem kaphat egy nem zsidó ember, ahol rabszolgaként élnek az őslakosok, ahol csak és kizárólag egy val­lás körül forog az élet. És amennyiben ez ellen bárki a világon felemeli a hangját, abban a pillanat­ban arra emlékeztetik, hogy 70 évvel ezelőtt történt valami, ami miatt jelenleg a zsidók azt tehetnek a világon amit akarnak és ha ezzel nem értek egyet, akkor én vagyok a szemét kirekesztő, antisze­mita, fasiszta ellenség.

A demokrácia fogalmával nagyon nincsenek tisztában emberek. Demokrácia az, amikor a nép által megválasztott képviselők, a többséget képviselik. Bármikor visszahívhatók, ha a nép úgy érzi nincsen aszerint képviselve, mint amit elvár. És igenis a többség akarata kell, hogy érvényesül­jön. Hol húzzuk meg azt a határt, mi számít olyan kisebbségnek, akinek a szava érvényesülésre kell, hogy jusson. Ha ezt eléggé csökkentjük, akkor a végén eljutunk oda, hogy egy ember idióta ötlete is törvénybe lesz fektetve, mivel ő is kisebbség. A baj az, hogy jelenleg a média és a politikusok által elnyomott többség nem mer és nem is nagyon tud kiállni a saját érdekeiért. Példának okáért az éves rendszeres meleg vonaglás világszerte. Meleg ismerőseimnek kb. 1%-a ért vele egyet és vesz részt rajta. Ha ténylege­sen megkérdeznénk a lakosságot világszerte, nem hiszem, hogy százalékban kife­jezhető lenne a tá­mogatottsága. Mégis minden évben százezreknek kell végig nézni nem csak élő­ben, hanem a külön­böző médiákban is. Nem érzem problémának azt, ha egy nem publikus helyen összegyűlnek a melegek, mert ahhoz szerintem igenis joguk van, hogy találkozzanak hasonló beállí­tottságú, gondolkodású érzületű emberekkel. Ezért nem hiszem, hogy például a Sziget fesztivál me­leg sátra, akkora probléma lenne. Ha valaki nem akar egy helyen lenni ezekkel az em­berekkel, ak­kor ne vegyen jegyet és ne menjen oda. Viszont az Andrássy utat egyrészt nem kellene le­zárni egy ilyen felvonulás miatt, nem beszélve az ott lakó emberekről, akiktől nem várható el, hogy ezt néz­zék végig gyerekeikkel minden évben. És ami ennél fontosabb ezek miatt az aberrált vonag­lók miatt érik atrocitások, azokat a melegeket, akik melegek ugyan, de élik mindennapi életüket, végzik min­dennapi munkájukat és igen, meleg párkapcsolatban élnek és gyereket nevelnek. A libe­ralizmus ne­vében felhasználnak embereket a társadalom megosztására, ami által gyengül a társada­lom egésze. És pontosan ez az amit akarnak.

Miért kell tehetetlenül nézni a többségnek, hogy cigányok segélyen élnek, lopnak, rabolnak, gyilkol­nak, semmibe veszik az ország értékeit. Élősködnek a megfélemlített többségen. És itt szin­tén hang­súlyoznám, hogy nem a cigányok 100%-ról beszélek. Igaz, hogy a média által nem nagyon mutatják -mivel kiderülne, hogy működő modellek is vannak- de cigány többségű települések létez­nek, ahol nem lopnak, nem segélyen élnek a cigányok, mert a helyi vezetőik elfogadják, hogy más­hogy kell velük bánni, mint a többséggel. Természetesen ők is megjelennek a médiában, de csak ak­kor, ha va­lami negatívumot lehet elmondani róluk. ha esetleg a legkisebb szabálytalanságot találják a több száz pozitív mellett. Ekkor ugyanis nagyon fontos elmondani és az emberek fejében elültetni, hogy másképp nem lehet csinálni dolgokat, csak ahogy a Nagy Testvér megkívánja. Igenis tudomá­sul kell venni, hogy a cigányságnak más erkölcsi, történelmi, vallási, családi hagyományaik vannak. Esze­rint kell hozzájuk fordulni. Ha megvonod a segélyt és szigorúan bünteted a szabálysértéseket, akkor ki fog menni kapálni a földekre és megtermeli magának az ételt. Ez persze csak akkor műkö­dik, ha a büntetésnek elrettentő hatása van. Egész addig, amíg a börtönviszonyok kategóriákkal job­bak, mint az otthonuk, addig ha másért nem, azért bűnöznek, mert nincs vesztenivalójuk. El kell is­merni, hogy a tanulatlan emberek nem ismernek sem istent, sem embert, csak és kizárólag az erő­szak erejét. Mivel nagy százalékuk cigány, ezért kell beszélni cigányügyről. El kell felejteni azokat a szólamokat, amivel a liberális és egyre in­kább a jobboldal is takargatja a problémát. Vagyis abban a pillanatban, amikor megszólal valaki ci­gány-bűnözéssel, megélhetési bűnözéssel kapcsolatban, el­kezdenek arról beszélni hónapokon ke­resztül, hogy márpedig ilyen nincs. Igenis van és teljesen mindegy minek hívjuk, nem azzal kell el­sősorban foglalkozni, hogy ezek cigányok vagy sem. Azt kell megérteni az embereknek, hogy van egy probléma, amit meg kell oldani, a lehető leghamarabb. Hívhatjuk szegény, alacsony intelligen­ciájú, erkölcs nélkül élő emberek bűnözésének is, vagy akár a többség által kirekesztett szegény el­nyomott kisebbség által elkövetett bűnözésének is. A vége ugyanaz, tehát azonos normákkal, ki­sebbségben lévő emberek csoportja rettegésben tart több száz­ezer embert ma az országban. Igenis egy megoldás van csak erre, a kontrollált erőszak. Hiába megy le egy belvárosi öltönyös képviselő, magázódva elbeszélgetni a putrisorra a 3 gyermekes 17 éves asszonnyal. Ezek az emberek csak ak­kor tisztelnek valakit, ha azt érzik az az ember felettük áll. Mivel a cselekedeteikben és a jelenlegi kultúrájukban semmi más nem mutatkozik meg, csak az erőszak, ezért ebből következik, hogy csak azt ismerik el aki erősebb náluk, a szó fizikai értelmében.

Emlékszem gyerekkoromban nagyszüleim falujában csak azért volt tekintélye a cigány vaj­dának (a magyarok részéről is), mert amikor probléma volt egy cigánnyal, azt egy pár pofonnal oldotta meg. Természetesen kiállt a cigányok mellett, ha őket érte ok nélkül bármilyen atrocitás. El kellene felejteni a 100%-ban becsületes emberek országát és igenis el kell ismerni a cigány vajdák jelentőségét. Ha valaki futtat 100 kurvát, vastelepe van (nem teljesen ellenőrizve), viszont cserébe rendet tart 2-3000 cigány kö­zött nem érzem akkora problémának, mint a jelenlegi helyzetet, ahol ellehetetlenítettek 100-200 nem erőszakos okoskodó bűnözőt, rászabadítva ezzel egy több százezres hordát az országra. Nem érzem problémának azt sem, ha egy polgármester felépítteti a saját kerítését a közmunkásokkal, ha mellette rend van a településén és mindenkinek van étel az asztalán, amit becsületes munkával meg­keresett pénzből vásárolt, vagy termelt meg. Igenis meg kell vonni a segélyeket, juttatásokat egész családoktól, amennyiben bűncselekményt követ el bármelyik tagja. Igenis meg kell alkotni törvé­nyeket, amelyekben szerepelnek korlátok a gyerekne­velés (nem csak a cigány családokról van szó itt sem) feltételeihez. Ha ezek a feltételek nem je­lennek meg, akkor automatikusan állami nevelésbe kell venni azokat a gyerekeket. Persze az állami nevelés minőségét lényegesen javítva a jelenlegi­hez képest. Akkor és csakis akkor visszaállhat az a rend, ami a cigányságon belül volt több száz évig. Lehet, hogy fognak tyúkot lopni, lehet, hogy ára­mot lopnak, de nem hiszem, hogy bárki em­lékszik ilyen szintű brutalitásra, ami az elmúlt években jellemzi az általuk elkövetett eseteket. Sem­mi különbséget nem érzek aközött, hogy a cigány vajdá­kat viszonylag békén hagyta a rendőrség - mi­vel tudták, ha kiesik az a láncszem, akkor dől az egész rendszer - és aközött, ami most van, hogy po­litikusok, bankárok, csak azért mert jogilag nem fogha­tók meg -a saját maguk által hozott törvények alapján- olyan cselekedeteket hajtanak végre, ame­lyekről mindenki tudja, hogy erkölcstelen.

A másik nagyon fontos dolog, hogy az emberekben tudatosítani kell, hogy ahhoz hogy a jo­gaikat gyakorolhassák, először a kötelességeiket kell teljesíteni. Minden embernek igenis kötelessé­ge, hogy az országot erősítse legjobb tudása szerint. Minden magyar embernek kötelessége, hogy a közt rakja előtérbe a saját boldogulása mellett. És én itt jegyzem meg azt a mondatot ami pár éve el­hangzott egy politikus szájából „Ha nem tetszik, el lehet menni”. Itt és ebben az esetben teljesen egyetértek azzal, hogy amennyiben valakinek nem a magyarság megmaradása, a magyar történelem ápolása, a magyar mint fogalom tisztelete az első, az igenis menjen el ebből az országból.

Igenis elérkeztünk az utolsó pillanathoz, amikor pártszimpátia nélkül ki kell mondani. Fog­jon össze az ország a közös jövőért és rekesszük ki magunk közül azokat, akik nem aszerint a nor­ma szerint szeretnének élni, ahogy a többség. Magyarország mindig is önellátó ország volt, még a 2 világháború között, illetve közvetlenül azután is. Újjáépítettük az országot jelentős külföldi segítség nélkül kétszer 30 év alatt. Ha ez nem bizonyította az életképességünket, akkor azt hiszem semmi. Ne higgyünk azoknak a hangoknak, amelyek több száz éve azt táplálják a magyar iskolások fejébe, hogy mi egy nulla semmire nem való nemzet va­gyunk. Semmi más céljuk nincs, csak az hogy elpusztítsák ezt az országot a Föld színéről. Nem fel­tétlen kell ezalatt azt érteni, amit a legdurvább összeesküvés elméletek gyártói mondanak. Egy or­szágot a legkönnyebb ugyanis úgy elpusztítani, ha azt az ott élők teszik meg. Jelenleg mi ma­gunk sokkal jobban pusztítjuk magunkat, mint bármelyik zsidó bankár, befektető. Pusztítjuk azzal, hogy azokra hallgatunk elsősorban, akik az ország függetlenségének teljes pusztulását szeretnék, pusztít­juk azzal, hogy nem emeljük fel a hangunkat a többség erkölcsi normáiért, és pusztítjuk az­zal, hogy hagyjuk az ellenünk támadókat élni ebben az országban.

Mivel mással magyarázható, hogy az évek óta megrendezésre kerülő ARC kiállításon a pla­kátok 90%-a teljes mértékben magyarellenes. Kíváncsi lennék mekkora botrány lenne, ha mondjuk én csinálnék egy plakátot, amelyen egy disznó fejére raknék menórát, vagy egy képen a gondolkodó rabbi elé tennék egy világtérképet. Azt hiszem hetekig ez lenne a téma a nemzetközi sajtóban. Ugye mennyire nem volt vicces nekik a szappan a zsinagóga kerítésén, de nem hallottam egy liberálist sem, amikor Trianont semmibe vették, megbecstelenítették. Az viszont, hogy ezt ők csinálják a mi történelmi múltunkkal, az teljesen normális és elfogadott gyakorlat. Az hogy az ősi írásunkat meg­becstelenítik, az természetesen csak egy vicc, ha én mondok egy zsidó viccet, az pedig antiszemitizmus. A saját hazánkban nem szólalunk meg amiatt, amit velünk tesznek. Ebben az or­szágban elsősorban magyaroknak kell élni, akik másodsorban lehetnek melegek, cigányok, zsidók, vagy akár hottentották. Érdekes módon, csak akkor kerül elő az ő nyelvezetükben a roma, zsidó, meleg fogalom, amikor szerintük hátrány éri őket. Amikor ők tesznek a magyarság ellen, akkor csak és kizárólag magyar rablógyilkos fiatalokról, magyar becsületes bankárokról és magyar szabadság­jogokkal rendelkező felvonulókról van szó. Lehetne egy nagyon egyszerű módja ezeknek a gyűlö­letbeszédeknek az elkerülésére. Töröljük a zsidó, cigány, meleg fogalmakat és használjunk csak és kizárólag a magyar megnevezést. Viszont ebben az esetben ne beszéljünk kirekesztett, elnyomott ci­gányokról, zsidókról, melegekről. Ne létezzen kisebbség, sem pozitív, sem negatív irányba. És higyjék el nekem, ha az ország helyzete megoldódik, senkit sem érdekel majd, hogy a másik melyik templomba megy be a saját istentiszteletére, kivel bújik egy ágyba, vagy hogy akár sündisznót va­csorázik, ha ahhoz van kedve. Csak és kizárólag akkor jönnek elő ezek a hangok, ha az országban élő emberek nem érzik jól magukat. Viszont továbbra is azt tartom, hogy vannak dolgok, amelyek nem tartoznak a nagyközönségre. Ez pedig a vallásom, a politikai nézetem, a szexuális beállítottsá­gom, szóval ezeket sem az egyik sem a másik oldalon nem kell kivinni az utcára.

Héber feliratú táblákat elhelyezhetek ma bárhol, de amikor egy település az ősi magyar rovásírással kiírja a település nevét a határba, azon felhördül mindenki és fasizmust kiállt. Cigány rádiót támogat az állam, de a csak magyar zenét játszó rádiót fasisztának bélyegzik meg. Nyíltan magyarellenes te­levízió működhet, de ha csak a youtube-ra feltölt valaki egy magyarságot dicsőítő videót, akkor azt pár napon belül letiltják. A média bérencei, tisztelet a kivételnek az ismeretlenség álarca mögé búj­nak. Miért nem lehet a médiatörvénybe beiktatni, hogy írott és íratlan hírcsatornáknak meg kell ne­vezni a riportereit, cikkíróit. Ezáltal elérhetővé válna a szerző és valószínűleg a töredékére csökken­ne a mocskolódás a médiában. Felejtsük el egyszer és mindenkorra a teljes szabadságot, ugyanis az nem okoz semmi mást, mint a felelőtlen szabadosságot. Az embereknek igenis korlátok között kell élni. Az, hogy ezek a korlátok tágíthatóak bizonyos kereteken belül, azt nem vitatom. De ne kelljen felnőni generációknak úgy, hogy szinte semmi más nincs a szemük előtt, csak az erőszak, a termé­szetellenes dolgok és a saját megalázottságuk. Ha ma valahol halálra vernek egy 70 éves embert, arra már szinte fel sem emeli senki a fejét, hanem átkapcsol a csodálatos valóság showra, ahol aber­rált emberek élik szerintük és a média szerint elfogadott aberrált életüket. A másik választás, hogy egy szappanoperát néznek, ahol színésznek nevezett emberek megjelennek a képernyőn és dicsőítik a szerintük elfogadott aberrált életet. Ezek az emberek 30-40 évvel ezelőtt már az általános iskolá­ból nem mehettek volna, maximum egy kőműves szakmunkás képzőbe. És ma őket állítják példa­képnek. A Nemzeti Színház igazgatója kiadja a román államnak a Nemzeti Színházat, hogy ott ün­nepeljék meg a legnagyobb magyar tragédiát a történelemben. És persze senki a magyar vezetők közül nem szólal fel ez ellen. Legfrissebb hír a mi drága külügyminiszterünk szájából: "a holo­kauszt.....a legnagyobb nemzeti trauma, amivel szembe kell nézni". Nem a történelmünk egyéb ese­ményei, amikor a vérünkkel is, de be akartuk bizonyítani, hogy mi igenis Európához akarunk tartoz­ni, mint egy független állam - tatárok, törökök, Rákóczi, 1848, Trianon, 1956, a százezrek, akiket a zsidó kommunizmus ellehetetlenített, kiirtott ebben az országban. Nem a mi legnagyobb tragédiánk az a holokauszt, ami mellesleg ma már bizonyítottan a zsidó vallási felső vezetés tudtával és bele­egyezésével történt. Hát itt tartunk ma.

Így gondolataim végén megkérnék tehát minden roma, izraelita és meleg embert, aki egy ki­csit is magyarnak gondolja magát elsősorban, hogy segítsen az országot megtisztítani az azt elárasz­tó cigány, zsidó és buzi élősködőktől. De egyúttal arra kérnék minden nem kisebbségben élő ma­gyar honfitársamat, hogy ne dőljön be az irányítók akaratának és segítse azokat akik az ország meg­mentése érdekében dolgoznak, legyenek ők bármilyen kisebbség. Fogjon össze az ország végre és legyen egy cél az ország helyreállítása, függetlenítése és becsületének visszaszerzése a magyar szívekben.

A bejegyzés alatt található tetszik és megosztás gomb használható, valamint a blog kommentelhető, amennyiben értelmes hozzászólások formájában tud megnyilvánulni a kedves olvasó!

Azt hiszem nem sokan fognak ezért az írásért szeretni, de az elmúlt napokban ezzel a témával kapcsolatban megjelent írások miatt gondoltam kifejtem véleményemet.

Tessenek már tudomásul venni, hogy ebben az életben semmi sincs ingyen. Abban az esetben, ha a felsőoktatást ingyenessé tesszük, az arra elköltött állami pénzt valahonnan elő kell teremteni. Tudom itt következik, hogy ha kevesebbet lopnának, akkor lenne pénz oktatásra, de mint ismeretes a politikusok lopnak. Mindegy mennyi van, ők lopnak annyit amennyi nekik kell, maximum kevesebb marad a kasszában.

Szóval így elsőre meg kéne vizsgálni, hogy mennyibe is kerül nekünk, mint nem politikus átlag polgároknak, a felsőoktatás. Mint tudjuk, a felsőoktatáshoz kellenek épületek, vízzel, villannyal, gázzal, telefonnal, internettel. Kellenek továbbá oktatók, akiknek illik fizetést adni, valamint befizetni utánuk a járulékokat. Ezeken felül szükségesek a különböző helyszínek, ahol gyakorlati oktatást lehet tartani a hallgatóknak, valamint egy nem kis hivatali háttér, köszönhetően a magyar bürokratikus rendszernek. Továbbá diákkedvezmények, utazási kedvezmény, munkanélküli segélyre jogosultság. Ezek csak a fontosabb kiadások, efölött vannak a kisebb tételek, amik elérik legalább a kiadások felét.

A következő számoknál a KSH adatait vettem alapul és az egyszerűség kedvéért kerekített számokkal dolgoztam.

A jelenlegi rendszernél egy diák átlagosan a tényleges oktatási költségek kb. 40-50%-át fizeti ki tandíjként, amennyiben költségtérítéses szakra iratkozik be. A nem magán felsőoktatási intézmények átlagos költségtérítési díja 185 000 forint félévenként. Ez azt jelenti, hogy egy diák oktatási költsége 800 000 forint átlagosan évente. Amennyiben ezt beszorozzuk 360 000-rel, vagyis a felsőoktatási hallgatók számával, akkor egy egész szép összeget kapunk. Egészen pontosan 288 000 000 000, azaz kettőszáznyolcvannyolc-milliárd forint. Mint mondtam ennek kb. felét kifizetik a diákok tandíj formájában, de így is marad 150 milliárd forint, ami a költségvetést terheli. A fenti számításnál kihagytam az államilag finanszírozott helyeket, ahol a diák nem fizeti ki a felét sem, tehát a végső szám, valahol 200 milliárd forint környékén lesz.

Vizsgálatom következő tárgya, hogy mi történik ezzel a kb. 70 000 diplomással évente? Ténylegesen szüksége van az országnak ekkora létszámú diplomásra? 

Sajnos egy jó része a friss diplomásoknak nem tud elhelyezkedni. Az okok elég szerteágazók. Telített piac, a diploma minősége, a diplomás emberek hozzáállása a munkaerő piachoz. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a friss diplomások négy lehetőség közül választhatnak.

  1. Elhelyezkednek szerzett diplomájuk szerinti munkakörben
  2. Elhelyezkednek, nem a szerzett diplomájuk szerinti munkakörben (diplomát igénylő, vagy nem igénylő munkakörben)
  3. Külföldre távoznak, ahol elhelyezkednek valamilyen munkakörben
  4. Munkanélküliként felkeresik a Munkaügyi Központ helyi képviseletét, ahol segélyért folyamodnak.

És akkor itt tenném fel a kérdést. Miért kéne az adófizetők pénzéből fizetni a 2-4. kategóriába tartozók 4-5 éves oktatását? Csak azért, hogy elmondhassák magukról, van egy diplomájuk, ami nem kell a magyar piacnak?

Csak a saját ismerőseim között tudok legalább 20 olyan diplomást, akik külföldön dolgoznak és ebből több mint a fele már az egyetemi jelentkezéskor tudta, nem fog itthon elhelyezkedni az iskola elvégzése után. A jelenlegi egyetemi hallgatók 65%-a teljesen biztos benne, hogy diploma megszerzése után elhagyja az országot. Ezért fizessünk milliárdokat embereknek? 

Igenis fizesse meg mindenki a felsőoktatás árát, mivel nem csak az államnak fontos, hogy felsőfokú végzettségű szakemberei legyenek, hanem ezeknek a diákoknak is lényeges, mivel az egyetemi, főiskolai végzettség birtokában jobb beosztást és ezzel jobb fizetést is tudnak kapni! DE!

Nagyon fontos, hogy ezt úgy lehessen megtenni, hogy aki ténylegesen tanulni akar és utána a magyar gazdaság erejét akarja növelni tudásával, az ne legyen akadályozva ennek a tudásnak a megszerzésében. Megoldható például, hogy az állam kölcsön, vagy hitel formájában megelőlegezi, az arra rászorulóknak a tandíj összegét. Ennek  visszafizetésére a lehetőségek többek között az ösztöndíj, melyet megfelelő tanulmányi átlag fölött kapnak a hallgatók és ennek összege csökkenti a hitel összegét. Kiemelkedő tanulmányi átlag esetén akár a teljes tandíj összegét is kiválthatja az ösztöndíj. A fennmaradó összeget a tanulmányok befejeztével, munkába állás után kell visszafizetni. Abban az esetben, ha a felsőfokú végzettséggel nem felsőfokú pozícióban dolgozik, vagy netán nem a magyar gazdaságot erősíti a megszerzett tudással, akkor a teljes összeget vissza kell fizetni, akár úgy, hogy az iskola megkezdése előtt szerződést köt az állam a tanulóval. Ebben valaki kezességet vállal arra az eshetőségre, amennyiben a szerződő fél külföldre távozik és soha többé a lábát be nem teszi az országba.

És a fentiek miatt megismétlem, nem érzem jogosnak, hogy a magyar gazdaságnak a jelenlegi helyzetben, diplomás szállodai recepciósokat, vagy diplomás takarítókat kéne, finanszírozni. Igenis támogatni kell a kiemelkedő tudású, tehetségű embereket, de jelenleg a felsőoktatásban tanulók jó része még írni olvasni sem tud rendesen. És igen, biztosan lesznek olyanok, akik kimaradnak az egyetemi, főiskolai oktatásból, mert nem lesz meg így sem a lehetőségük a továbbtanulásra. De az élet már csak ilyen és bármennyire azt akarja elhitetni a világ velünk, hogy mindenki egyenlő ez nem így van és sosem lesz így. Néma emberből sosem lesz jó szónok és egy süketből sem lesz jó zene kritikus. Vannak szegény emberek akik nem engedhetik meg maguknak a továbbtanulást. Nekik kell megadni az esélyt arra, hogy jó szakemberek legyenek olyan középiskolai végzettséget igénylő szakmákban, amik sajnos egyre kevésbé találhatók meg. Nyugodtan kijelenthető ugyanis, hogy egy jó kétkezi szakember nagyságrendekkel jobban meg tud élni, mint egy rossz diplomás. Az államnak a tehetséget kell támogatni és nem alanyi jogon mindenkit diplomához juttatni, hogy utána azért keljen cikkezni a médiában, hogy mennyi munkanélküli diplomást tart el az ország.

És végül még egy fontos dolog. Jelenleg tényleg tarthatalan az az állapot, hogy az álláshirdetések nagy többsége diplomás embereket keres az azt nem igénylő állásokhoz is. Annak ellenőrzése szintén az állam, azon belül a munkaügyi felügyeletek dolga kéne legyen, hogy amennyiben valaki meghirdet egy állást akkor csak és kizárólag akkor lehessen feltétel a diploma, ha az elkerülhetetlen. Valamint be kéne fejezni azt tanítani gyermekeinknek, hogy csak abban az esetben érnek valamit, ha diplomájuk van. Vissza kéne adni a kétkezi munkának a rangját és becsületét.

Befejezésül annyit megjegyeznék, hogy engem is egy háromgyerekes, rokkant-nyugdíjas, elvált anya nevelt fel. Nem hiszem, hogy nem tudtam elérni az életemben azt amit szerettem volna és reális célként ki tudtam tűzni magamnak, csak azért mert "hátrányos helyzetű" gyerekkorom lett volna. És hozzáteszem nem is az állami segítség miatt lettem az ami ma vagyok. Ezért érzem azt, hogy van jogom kijelenteni, fizessen mindenki azért ha az alapoknál többet szeretne kapni az életben. Legyen szó oktatásról, egészségügyről, vagy bármi másról.

Egy tegnapi hír az MTI-től "Székhelyi ügy - Leváltották az egri kulturális bizottság elnökét"

 

Igazából, ha ez egy valódi kabarénak szánt történet lenne, talán még egy jót mulathatnánk is rajta. De nem az!

 

Sajnos ismét bebizonyosodott, hogy egy médiahírből lett félreértelmezett (félreértelmeztetett) kijelentés mekkora hatást tud gyakorolni a gyűlölettel telített emberi természetre. 

A történet még a múlt évben kezdődött Egerben. Bizonyos önkormányzati felelős beosztású emberek felhívták a figyelmét a városi kulturáért felelős egyik szervezetnek (Művészetek Háza Nonprofit Kft.), hogy vannak számukra és állítólag a város lakossága számára nem kívánatos személyek. Ebben a felsorolásban szerepelt Székhelyi József színművész is. Ez ugyebár még senkit sem érdekelt, de idén a stop.hu portál birtokába került a kulturális bizottsági hangfelvétel, amelyen az ülés egyik résztvevője kijelentette, hogy Székhelyi Józsefet nem kellett volna a listára tenni azért, "mert mindenki azt mondja, hogy Székhelyi egy SZDSZ-es büdös zsidó". Mivel a zsidó szó ismét elhangzott Magyarországon és a médiában semmi más nem jelent meg, csak az, hogy "Székhelyi egy SZDSZ-es büdös zsidó" ezért a MAZSIHISZ, az izraeli nagykövetség, az LMP valamint a teljes balliberális közösség egyből fejek hullását szerették volna látni. Teszem hozzá, hogy egykük sem vette a fáradtságot, hogy a szövegkörnyezet megvizsgálja. Ekkor a teljes egri városvezetés, szintén a vizsgálat előtt, körberohanta ezt a nagy tiszteletnek örvendő közösséget - akikről ugye tudjuk, hogy csak és kizárólag az ország érdekeit nézik és soha egyetlen kijelentést nem tettek még az ország, a magyar nép, vagy nemzet ellen - és biztosította őket, hogy Egerben bizony nincs sem kirekesztés, sem antiszemitizmus és bármi is történt, akár kell, akár nem mi elzarándokolunk ha kell a világ végére is, hogy bűnbocsánatot kapjunk tőlük. A fejek hullását azonban végre kellett hajtani, tehát felkérték az LMP vezetésű pénzügyi-ügyrendi bizottságot, hogy ugyan vizsgálják már ki mi is történt. Akik egy egész napi vizsgálattal meghozták a döntést. A bizottság elnöke bűnös! Tehát a polgármester leváltotta az elnöki posztról, valamint a bizottságból is kizárta. 

 Azzal teljesen egyetértek, hogy egy önkormányzat nem készíthet listát arról, hogy ki az, akit meghívhat egy önkormányzati cég a városba. Ne legyünk álszentek, tudjuk, hogy ez így működik mindenhol, csak máshol okosabbak és nem egy közös gyűlésen intézik el ezeket a listákat. Azt is értem, hogy emiatt valakinek bűnhődni kellett, mert azért azt bizonyítani kell, hogy ilyen márpedig nem létezhet. Az viszont teljesen érthetetlen számomra, hogy az aki az utasítást adta az még mindig a bizottságban van. Meg sem vizsgálták, mondván, hogy ő az ülésen nem vett részt. Tehát továbbra is ott tartunk, hogy az, hogy valaki kizár bizonyos személyeket a városból, az nem érdekel senkit. Az, hogy ezen a listán több más, valószínűsíthetően nem zsidó ember is szerepelt, az szintén. De az, hogy valaki kimondta a zsidó szót az ülésen az felháborító. És akkor itt jön elő még két probléma az ítélettel kapcsolatban. Ha figyelmesen elolvassuk a teljes mondatot, nem kell nyelvésznek lennünk ahhoz, hogy értelmezzük a felszólaló Székhelyi mellett foglalt állást, teljesen jóhiszeműen védve őt. De ezt ugye ügyesen el kell hallgatni, mert akkor nem tudjuk a globális lelkiismeret furdalást előhozni a magyarokból. Illetve ha mégis úgy érzi valaki, hogy a szó kimondása akkora probléma volt, akkor aki ezt kimondta, azt miért nem nevezik meg sehol és miért nem kapja meg a méltó büntetését.

Mellékesen megjegyzem, hogy az szintén nem merült fel senkiben, hogy esetleg Székhelyi Józsefet nem SZDSZ-es pártolása, vagy zsidósága miatt, hanem magyar ellenessége miatt nem látják szívesen a városban. Ugyanis volt egy híres himnusz átköltése, amit akkor természetesen az ajvékoló csapat nem arra hegyezett ki, hogy a "művész" úr megsértette az összes magyar érzelmű embert a himnusz kigúnyolásával. Nem, szerintük akkor is, csak és kizárólag Orbán Viktor megsértése volt a problémája mindenkinek. Abból is lett feljelentés, de természetesen az helyénvaló, hogy egy színházigazgató ott, akkor és úgy gúnyolhat ki egy nemzetet, ahogy akar.

 

Jelen pillanatban azért mégis sikerült vidámságot kihozni ebből a történetből. Valószínűleg a Wiesenthal központban most jót mulatnak, hogy ismét lecsaptak az antiszemitizmus egyik erős bástyájára és ismét elhitethetik a magyar nemzettel, hogy ők ott Európa közepén, azért még mindig egy kirekesztő antiszemita nemzet, amiért továbbra is bűnhődni kell.

Nem lehetne, hogy ma Magyarországon alanyi jogon kiutalnak mindenkinek – ízlés szerint – három feles pálinkát. Se többet, se kevesebbet. És miután azt egyszerre mindenki elfogyasztotta, a jóleső spicces állapotban átgondolja a társadalom, hogy igazából mit is szeretne és az mennyire lesz jó az egész országnak, amennyiben teljesül! Ha ez megtörtént kiválszthatnánk a legjobbat és azt támogathatnánk együtt.

A gyomrom fordul fel attól ami ma a médiában folyik és ezáltal meghatározza az egyes emberek véleményét. Az egyik oldal fröcsög, hogy Orbán Viktor és a csürhéje egy hazaáruló szemét banda. Csak ma kb. 50 bejegyzést olvastam ismerőseimtől, ahogy kárörvendenek azon, hogy a nyugat nem nézi jó szemmel Viktor tevékenységét, vagyis a hazánkat. A másik oldal szerint a „mi Viktorunk“ egy szent és csak így tovább! Továbbra is szarjon le mindent és mindenkit. Sehol nem látom azt, hogy akár csak egy percre is, elgondolkozna azon valaki, hogy egyik sem jobb, mint a másik.

 Igen a mai magyar kormány diktatórikus eszközökkel próbál meg egy áldemokratikus országot vezetni. Törvényeket, rendeleteket alkotnak a semmiből, mindenféle szakmai átgondolás nélkül, amiket néhány esetben visszahívnak, módosítanak, de lényegi változás nélkül újra megszavaznak. Azokat pedig amelyeket átgondolnak kizárólag egy cél vezet, megfelelni a saját holdudvaruk elvárásának. Ahogy eddig minden kormányváltás a „rendszerváltás“ óta a 2010-es is a barátok pozícióba helyezésével kezdődött. Ezzel még személy szerint nem is lenne bajom, ha szakmai alapon történne. Az is, ugyan gyomorforgató, de működőképes lehetne, ahogy az ellenzéki pártokkal viselkednek. Nem vitatnak meg az ég világon semmit, az ellenzéki véleményeket lesöprik az asztalról, majd amennyiben számukra mégis elfogadható lenne, akkor másnap beadja ugyanazt az indítványt, javaslatot egy kormánypárti képviselő és mint sajátjukat, megszavazzák és ünneplik. Rengeteg törvényjavaslat csak azért nem kerül tárgyalásra, mert azt nem ők nyújtották be.

 Mindannyian emlékszünk arra, hogy a 2010-es választások előtt programja ugyan nem volt a FIDESZ-nek (mielőtt bárki billentyűzetet ragadna, volt ugyan egy programnak nevezett 95 oldalas kiadvány, de az inkább csak egy felületes vázlat volt, valamint az előző kormány gyalázása két héttel a választások előtt), ígérete annál több, amiből a mai napig nem teljesültek a legfontosabbak.

 Nézzük mik is voltak ezek:

·          1 millió új munkahely

·          3500 új rendőr szolgálatba állítása és egyben a közrend helyreállítása

·          az IMF hitel újratárgyalása

·          a hazai vállakozások  segítése, felvirágoztatása

·          az egészségügy rendberakása, az orvosok, ápolók itthon tartása

·          a lakáshitelek miatt bajbajutottak megsegítése

·          korrupció visszaszorítása

·          az előző kormány vezetőinek elszámoltatása

·          a gazdaság talpraállítása

 

A lista természetesen nem teljes, de nem szeretnék senkit felesleges információval untatni, mert aki szükségét érzi a pontos tételeknek, az a mai napig megtalálja a FIDESZ honlapján. (Nem is értem miért nem veszik le onnan).

 Azt hiszem mindenkinek ismerősek ezek a pontok. Nem feltétlenül az előző választások miatt, hanem azért, mert az elmúlt 6 parlamenti választás kampányidőszakában semmi más nem hangzott el a különböző pártok részéről és a választók mindig megették ezeket és elhitték, hogy ez lesz az igazi változás. Mindenki megígért mindent és mostanra mégis sikerült a bányászbéka segge alá kerülnie hazánknak.

 Köszönhető ez mindenkinek aki eddig kormányon volt beleértve az MDF-et, hogy mindenáron vissza akarta adni azt a hitelt, amit a nyugati országok bankjai azért nyújtottak, hogy a Szovjetunió csatlósállamait gyengítsék általa, így megtörjön a keleti blokk egysége (és hozzáteszem, hogy a rendszerváltásig kb. nyolcszorosan fizettünk meg, valahogy mégis nagyobb összeget adott át az MSZMP, mint amit felvettünk). Hogy elkezdte a privatizálást, a kárpótlást, amit négy évvel később az MSZP tökéletesre fejlesztett, abból a szempontból, hogy mindent kiárusított az országban. Majd jött egy Orbán Viktor, akinek talán már hinni tudtak az emberek, hogy tényleg rendet rak az országban, mert ő már egy más generáció. Arról feledkeztünk meg ismét, hogy ma Magyarországot nem a Parlamentből irányítják, hanem Washingtonból, Brüsszelből, Tel-Avivból. Két választása volt, vagy szembemegy a nyugattal, de elbukik, vagy ő is lefekszik nekik és ezáltal mi még mindig várhatunk a rendszerváltásra. Sajnos ez utóbbit választotta, ahogy a következő 8 év MSZP-SZDSZ kormányzása szintén nem tudta félretenni a mérhetetlen hatalomvágyat. Ismét megkeresték az IMF-et, a nagy segítő kezet, ami semmi mást nem tesz megalakulása óta, csak országokat eladósít, hogy utána gyakorolja a hatalmát rajta. Lehet, hogy tévedek, de valaki mondhatna legalább egyetlen IMF-es sikertörténetet, ahol az adott ország ennek a kéznek a segítségével kilábalt volna hosszútávon a bajból.

40 év kommunista rablás után az elmúlt 22 évet az egyéni érdekeiknek szolgálták ki kormányaink. Nem tettek semmit a közös ügyekért, a hazánkért. A mezőgazdaságot tönkretették, a keleti országokkal a kapcsolatainkat szintén, a nyugatiakkal állításuk szerint kialakítottak egy jó viszonyt, de ezt szerintem még ők sem hiszik el. Az, hogy most ott tart az ország ahol, azt még egy nagyon fontos tényezőnek köszönhetjük. Ez pedig az államadósság. Senki nem tudja mennyi a pontos összege, senki nem tudja kitől, mikor lettek felvéve, milyen feltételekkel. Senki nem tudja azt sem, hogy ebből mennyi lett visszafizetve. (Ezt is megköszönném, ha valaki tényszerű pontos adatokat tudna nyújtani mondjuk az 1970-től napjainkig felvett és visszafizetett hitelekről) Egy dolgot tudunk csak 22 éve, hogy sajnos nem tud tenni semmit az ország a fejlődés érdekében, mert nem vagyunk elég erősek és a hatalmas tartozásainkat vissza kell fizetni,és ezért úgy kell lenni mindennek, ahogy azt mások diktálják. Miről is szól egy hitel? Alapvetően arról, hogy X mennyiségű pénz bekerül az országba valahonnan, amit kamatokkal megemelve ismét visszafizetünk. Na most a probléma ott van, hogy az elmúlt évtizedek gazdálkodása nem tudta kitermelni ezt a kamatot, ami miatt a hitelt adó csoportok az országot folyamatosan magasabb kamatú hitelek felvételére kényszerítették. Miért nem gondol senki arra a megoldásra, hogy a Nemzeti Bank kiad a hitellel megegyező értékű pénzt, amiből visszafizetjük az adósságot és pontot teszünk az ügy végére.

Mielőtt bárki letámadna, egyrészt ez nem ennyire egyszerű, de kivitelezhető. A másik dolog, ami szerintem mindenki fejében elsőre megfogalmazódik, hogy amennyiben pénzt ad ki a Nemzeti Bank az egyből megemeli az infláció mértékét. Gyorsan megkérdezném viszont, hogy a nyugati hitelekre mennyivel van nagyobb fedezete az országnak, mint a saját magunk által kiadott pénzre? A hitelre a fedezet semmi más mint az újabb hitel a roszabb feltételekkel. Az hitel, a kinyomtatott pénz és az infláció semmi más mint könyvelési tétel. A saját forintra viszont nem kell kamatot fizetni, és azt a mennyiségű pénzt, amit kamatokkal együtt a nyugati bankoknak adnánk, azt kamat nélkül egyszerűen kivonjuk a forgalomból, tehát a pénzügyi rendszerünk helyreállna.

Mi következne abból, ha ezt meglépné a magyar kormány? Azonkívül, hogy a TV2, meg az RTL-Klub itthon, és a különböző nyugati hírcsatornák Európa „civilizáltabb” felén borzalmasan elkezdenének ajvékolni, hogy ezt így nem lehet csinálni, azon kívül nem sok negatívum. Hosszútávon semmiképp.

Lehet, hogy nem akarnának több hitelt adni a nyugati bankok? Lehet, hogy azonnal kizárnának minket az EU-ból, ami valószínűleg amúgy is az utolsókat rúgja? Lehet, hogy nem kéne folyamatosan aszerint táncolnunk, ahogy mások elvárják tőlünk? Igen ez mind lehet, az is lehet, hogy az első 5-10 év borzalmasan nehéz lenne, de 22 éve azt hallgatjuk egymástól, hogy innen már nincs lejjebb és ezt már nem fogjuk kibírni. Mégis itt vagyunk és húzzuk az igát.

Viszont lehet, hogy ki tudnánk söpörni ezt a csürhét aki semmi mást nem tesz csak a nyakunkon élősködik, lehet hogy talpra tudjuk állítani a mezőgazdaságot, nem kell importálnunk cukrot, tejet, húst, zöldséget, gyümölcsöt. Lehet, hogy nem lesz McDonaldsunk, de azok a nyugati cégek akik tényleg hozzátesznek a magyar javakhoz azáltal, hogy itt vannak, azok itt lennének utána is mert őket lehetne támogatásokkal itt tartani. Lehet, hogy nem azt kéne néznünk, hogy melyek azok az országok akivel a nyugat enged minket kapcsolatot építeni, hanem azt tudnánk keresni, hogy kikkel lehet eredményes gazdasági kapcsolatot létesíteni. Oroszország és Kína tárt karokkal várna minket, már csak azért is mert ezáltal borsot törhetne az EU és Amerika orra alá. Vásárolhatnánk olajat akár tőlük, akár Irántól. Végre a történelemben oly sok év után ismét önállóan hozhatnánk döntéseket saját magunkról, a jövőnkről.

Ezt tekinthetjük mondjuk az én első pálinka utáni kidolgozatlan ötletemnek.

Mit is szeretnénk legtöbben? Azt hogy legyen végre talpraállítva Magyarország. Személy szerint én azt sem bánnám, ha maga az ördög tenné meg, ha tényleg tenne az országért és nem a saját maga érdekét nézné. Tehát most arra kérném minden náci, kommunista, cigány, buzi, zsidó, liberális, hajléktalan, fradista, újpesti, vagy egész egyszerűen átlagos honpolgár olvasómat, hogy a fentiek alapján gondolja át miket ír vagy mondd a jelenlegi politikai vezetésről és ha már az ingyen pálinka nem lesz, azért próbáljon legalább egy kicsit politikailag üres fejjel csak és kizárólag arra koncentrálni, hogy mindannyiunk érdeke rendbe tenni a hazát, ahhoz, hogy az egyének sorsa rendeződni tudjon.

 

És végül egy megjegyzés. Szívesen várom bárki kommentjét, akár egyetért velem, akár nem. Viszont abban az esetben, ha ezt a véleményét nem tudja kulturáltan megfogalmazni, akkor moderálni fogom a hozzászólását.

                 Ismét kormányellenes tüntetés volt Budapesten. Mondjuk ez nem lep meg, mivel 1989 óta, ha jól csal az emlékezetem, nem volt olyan kormány, amelyik ellen ne tüntettek volna tömegek. Amit egy kicsit visszásnak érzek az az, hogy kik voltak ott és miért is tüntettek.

            Tavaly előtt ugye a FIDESZ-KDNP szövetség meg tudta tölteni a Parlament több mint 2/3-át. Teljesen hivatalos, elfogadott, demokratikus választáson, az akkori választási törvénynek megfelelő módon. Valóban ők érték el a legtöbb szavazatot, nem úgy mint 2002-ben az MSZP vs. FIDESZ-MDF, amikor lehetett vitatkozni azon, hogy ki jelölje ki az aktuális miniszterelnököt, mivel a FIDESZ-MDF mind százalékban, mind létszámban nagyobb erőt képviselt, - és egy pártként indult a választásokon - mint az MSZP aki csak az SZDSZ-szel összefogva, de két külön pártként tudott több szavazatot felmutatni. És utólag sem derült ki, hogy a FIDESZ-KDNP hazudott reggel délben meg este mint a mi böszménk és baráti társasága tette 2006-ban. Már csak azért sem derülhetett ki, mivel semmit nem tettek 2002-2010 között a duzzogáson kívül. Valamint a választási programjukban sem tudtak semmit hazudni, vagy ígérni, mert nem volt 2010-ben a FIDESZ-KDNP csapatának hivatalosan kiadott választási programja. Igen egy kicsit furcsa és a mai napig nem értek embereket, hogy tudtak a FIDESZ-re szavazni úgy, hogy nincs semmi, ami alapján később legalább erkölcsi felelősségre lehessen vonni őket. Ennyi erővel inkább szavaztak volna a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra, mert legalább ők ígértek valamit:” Örök élet. Ingyen sör. Adócsökkentés!“ 

            2010. április 25-én úgy döntött a szavazó emberek 52%-a, hogy beülteti a FIDESZ-t a parlamenti székek 68%-ába. Rajta kívül az MSZP 15%-ot, a Jobbik 12%-ot, valamint az LMP 4%-ot foglalhatott el a Parlamentben, Molnár Oszkár független képviselő mellett. Ebben a cikkben nem foglalkoznék a Jobbikkal, mivel tőlük a tüntetésen résztvevők is elhatárolódtak. 

            A 2010-es választások előtt a kormánypártok teljesen megsemmisültek. A mai napig nem tudtak ebből az állapotból felépülni, azon kívül, hogy az SZDSZ támogatói megalkották a választásokra az LMP nevű formációt, ezzel elérve, hogy mégiscsak bekerüljenek a Parlamentbe, mivel a közvélemény-kutatási eredmények alapján erre az esélyük egyenlő volt a nullával. Nagyon elkeseredett harcot kezdtek vívni a választások után, ami valahol érthető, mivel hatalmas pénzektől estek el, mind a képviselők, mind a pártok, egyébiránt a baráti cégek, kapcsolatok is, akik ezek után nem kaptak szeletet a nagy magyar tortából.

           Miután rájöttek a pártok megmaradt, illetve félig elpártolt támogatói, hogy az új kormány nem számít velük, elkezdtek kapkodni, fűhöz-fához rohanni, úgy belföldön, mint külföldön egyaránt és semmi más nem számított, csak, hogy a FIDESZ-t lejárassák. Erre meg is volt minden esélyük, csak a nagy sietségben elfelejtettek valami rendszert vinni a dologba és olyan eszközökhöz nyúltak, amiről egyből kiderült, hogy a legkisebb mértékben sem segíti az országot és csak a hatalomba visszakerülést akarják elérni. Tények nélküli mocskolódásukat könnyen tudta cáfolni a kormány az első időkben, később pedig, részben ennek, részben az előző kormányzásnak köszönhetően a teljesen jogos ésszerű ellenzéki tevékenységüket is kritikával fogadta - a kevés, eleve velük szimpatizáló embereken kívül - szinte mindenki az országban. Ugyanazt a kommunikációt folytatták, ami miatt megbuktak már egyszer. Vagyis kimondunk valami olyat, amit nem lehet máshogy értelmezni és amennyiben rájövünk, hogy hülyeséget tettünk, mondtunk, akkor se csöndben maradunk, hanem kötjük az ebet a karóhoz. Ezek után látványosan megvált egymástól a párt és Gyurcsány „Böszme” Ferenc, azzal a céllal, hogy most megmutatják az embereknek ők kisöpörték az udvart, itt most már rend lesz. Sokat nem vártak az társadalmi visszhangra, mert nagyon gyorsan kiderült, hogy a nyári konyhát azért fenntartották neki és azért oda még beosonhat néha, ha nem marad más. Az LMP-vel jelenleg a legnagyobb baj, hogy nincs egy vezetője, aki ki tud állni az emberek elé és meg tudja győzni, hogy támogassák a céljaikat. Ja, hogy nincsenek konkrét céljaik, az nem baj, mire meglesz a vezető addigra a program is csak elkészül.

           A fentiek miatt az MSZP, a DK és az LMP (SZDSZ) tehát összeállt (együtt maradt) és felkerestek pár régi-új szövetségest, akikben mindössze annyi a közös, hogy utálják a FIDESZ-t (meg a Jobbik-ot). Nézzük meg kit is sikerült összefogni.

 

Magyar Szolidaritás Mozgalom
gepnarancs.hu
Civil Kontroll - EMD
Kék Szalaggal a Demokránciánkért Civil Mozgalom
HAT - Hálózat a Tanszabadságért
Börtön Helyett Lakhatást
Hallgatói Hálózat
Új Szemlélet csoport
Liberális Fiatalok Egyesület (LiFE)
Nyugdíjasok Országos Képviselete
Valódi Demokráciát Most! - Occupy Hungary
ATTAC Magyarország Mozgalom
Magyar Fokhagymafront
Magyar Demokratikus Charta
Méltóságot Mindenkinek Mozgalom
Nyugdíjasok Országos Szövetsége
Civil Akcióegység
Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű Szövetség
Háttér Társaság a Melegekért
Labrisz Leszbikus Egyesület
Patriarchátust Ellenzők Társasága
Atlasz Sportegyesület
Baloldali Demokrata Közösség
CIVILEK A SZÉLSŐJOBB ELLEN
"Az nem lehet, hogy..." csoport
Demokratikus Polgári Ellenzék csoport
Kisgazdák Történelmi Szövetsége
PFLAG Egyesület
Újbudai Fiatalok
Neo Drom
C Polisz
SZEMA
4K! Negyedik Köztársaság
Demokratikus Koalíció
Lehet Más a Politika
Magyar Szocialista Párt
MSZDP
SZEM - Szövetség Az Egységes Magyarországért
SZDSZ
Civil Mozgalom
Societas
Magyarországi Munkáspárt 2006
Európai Baloldali Párt (European Left)
Zöld Baloldal
Magyar Racionalista Párt
 

Nem hiszem, hogy a fenti szervezetek közül, akár csak egy is fel tudna mutatni egy kidolgozott, átgondolt kivitelezhető programot. Szép látni ezt a hosszú listát, de ha valaki veszi magának a fáradtságot és utánanéz kik is ők, rájön, hogy egy részükről a mai tüntetésen kívül semmi információ nem található. Egy másik részük még a vicc kategóriát is alig éri el akár mondanivalója miatt, akár az általuk megfogalmazott probléma hivatalosan elfogadóinak létszáma miatt. Természetesen vannak akik viszonylag komolyabb erőt képviselnek civil szervezetként, de még ők is csak egy kis szeletével foglalkoznak a jelenlegi problémáknak.

Elhiszem, hogy nagyon fontos dolog foglalkozni a bűnőzők, a melegek, a cigányok, a zsidók, a nyugdíjasok, a hajléktalanok kérdéseivel. Viszont sokkal fontosabb lenne, hogy ezek a szervezetek összeüljenek először és ezt a sok kisebbségi problémát összerakják a többségi, munkából élő, heteroszexuális, keresztény magyar emberek problémáival, valamint Magyarország, mint a hazánk problémáival, és megpróbálják megtalálni a közös nevezőt. Egész addig amíg ez nem történik meg nincs értelme az utcára vonultatni ezreket, mivel így csak egy gyenge flashmob kísérlet lesz, ami arról szól, szaladjunk oda, kiabáljunk, aztán szaladjunk haza, nehogy megfázzunk a hidegben. Nem hiszem, hogy amikor leülnek beszélgetni, akkor a fentiek bármelyike azt mondaná, hogy rendben én megértem, hogy az általam képviselt problémával nem tudunk most érdemben foglalkozni. Nem hiszem, hogy az előző kormány pártjait ténylegesen foglalkoztatná bármi más mint a hatalomba visszakerülés és végül nem hiszem, hogy a többi civil szervezet, amennyiben elérné azt amit most akar, akkor megköszönné a munkát és megszüntetné magát. Ugyanis vannak az örök elégedetlenkedők, akik nagyon jól kimutatják, hogy milyen borzalmas az élete bizonyos csoportoknak, de ellene nem tesz semmit, csak kiszalad az Operához, vagy egyéb gyülekező pontra, majd a civil non-profit szervezetétől felveszi a havi javadalmazását.

            Mielőtt ismét az a rágalom érne, hogy a tüntetőkkel nem értek egyet, leszögezném. A tüntetésen résztvevők egy részének követeléseivel mélyen egyetértek, de ma ők voltak a kisebbség. Hihetetlenül elkeseredett embereket kirángattak maguk mellé a „nagyok”. Mindenféle konkrét elképzelés nélkül, egy hét alatt összedobott tüntetésecske kerekedett ki az egészből. Már látom előre, hogy ezt holnap sikernek fogják elkönyvelni, megkockáztatom, hogy egyes helyeken akár 200 ezer emberről is fognak beszélni. De az tény, hogy 1-2 ezer ember volt kint ténylegesen, akinek nem feltétlenül a saját pecsenyéje forgott a képzeletbeli nyárson, hanem esetleg megfordult a fejében, hogy amint az ország rendben lesz, akkor az átlag emberek is, tehát először a közösért kell tenni, aztán jöhetnek az egyének. 

Azt észre kell venni, hogy lehet a FIDESZ-ről bármit mondani, egy dolog tény. Ma Magyarország demokratikusan megválasztott miniszterelnöke Orbán Viktor. Ez így fog maradni a következő választásokig. A mai ellenzék jelenlegi egyetlen feladatának azt kéne tekinteni, hogy egy kidolgozott, adatokkal alátámasztott tökéleteshez közelítő programot adjon az embereknek, hogy végre a következő választás ne arról szóljon, hogy ki ellen, hanem hogy ki mellett tesszük le a voksunkat.

Ugyan ez egy korábbi publikációm, de így utólag itt is közzétenném, hogy tudjuk, a mi szeretett vezérünket és tanácsadói, törvényalkotói stábját dicsőíteni.

Komolyra fordítva a szót, két oldalról közelíteném meg a kérdést. Elsősorban
tisztán az általam olvasott rendelet jogi értelmezése laikusként,
másodsorban pedig a szakmai gondolatok ezzel kapcsolatban.

Először a kormány rendelet hivatalos verziója, hogy a laikusok is értelmezni tudják

http://www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100023.KOR

 


Kezdeném egyből a legelején, ahonnan elvileg kár lenne tovább lépni, mivel
ekkorát még nem sikerült jogalkotóknak véletlenül tévedni. Ugyanis az
*1.§*(1) a) pontja által hivatkozott meghatározás, a következő
*"Tömegtartózkodásra szolgáló helyiség: egyidejűleg 300 személynél nagyobb
befogadóképességű helyiség; Tömegtartózkodásra szolgáló építmény: amelyben
tömegtartózkodásra szolgáló helyiség vagy tér van." *És láss csodát a West
Balkán befogadóképessége éppen 300 fő volt, tehát a rendelet nem vonatkozik
rájuk a továbbiakban sem. A b) bekezdésben szereplő "szabadban tartanak"
meghatározás is egy kicsit sántít, ugyanis mi a helyzet akkor, ha felépítek
egy sátortetőt, ami minden oldalról mondjuk, 2 méter magas sövénnyel van
körülvéve, amin csak egy 1 méter széles be- illetve kijutási lehetőség van,
és oda beengedek 950 embert. Ez ugye nem tartozik az építmény kategóriába,
de ha a sövény kigyullad, akkor kíváncsi vagyok, hogyan oldható meg a
biztonságos evakuálás. A  (2) pontban szereplő kivételekre csak egy-egy
példát hoznék

a)     tüntetést szervezek a droghasználat és az azt népszerűsítő
elektronikus zene ellen, ahol rockzenét játszom az ott megjelent embereknek
a Petőfi csarnokban

b)    A Kétfarkú kutya párt választási gyűlést tart Debrecenben a Tankcsapda
zenekar fellépésével

c)     A Hit Gyülekezete vidám vasárnapja több ezer transzba esett emberrel;
vagy egy vidéki templom alagsorában az egyház által szervezett zenés
összejövetel

d)     XY köztiszteletnek örvendő ember halála utáni megemlékezés egy 3000
főt befogadni képes sportcsarnokban

e)     Bármelyik középiskola "suli diszkója"



*5.§* (1) a) pontban a befogadóképességet, az engedélyezési eljárás előtt
nem lehet megadni, mivel azt a helyszíni szemle és a benyújtott tervrajzok
alapján az illetékes tűzvédelmi hatóság állapítja meg.

f) pontban szereplő biztonsági terv elkészítéséért kit terhel a felelősség.
Milyen végzettség, esetleg szakmai előélet szükséges az elkészítéshez?  Ide
tartozik még a 9.§ (1) bekezdésben szereplő felelősség kérdése. Milyen
alapon felel egy rendezvényszervező a biztonsági előírásokért, minden
szakmai végzettség nélkül, és hogyan tud döntést hozni az esetleges
vészhelyzetben.

(3) bekezdésben szereplő "ügyfelek" kit takar. Amennyiben a kérvényezőt, úgy
azt hiszem a szemle megtartását a távolmaradás igenis akadályozza, ugyanis
nincs aki kinyissa a helyszínt, hogy oda bemenjenek és a szemlét
végrehajtsák. Amennyiben a szakhatóságok is része az "ügyfelek" fogalmának,
abban az esetben pedig megkérdem a tisztelt jegyzőt,mi alapján adja ki a
határozatot, ha a szakhatóságok nem voltak jelen, így nem tudtak
szakvéleményt adni a helyszínről.

*8.§* Nem térnék ismét rá arra, hogy Budapesten szinte nincs olyan
szórakozóhely, ahol nem lehet üríteni a helyiséget abban az esetben, ha a
bejárati ajtónál keletkezik tűz és onnan terjed befelé, mivel csak egy
kijárat van, ami a bejárat is egyben. Illetve a szakértelem megszerzésének
módja továbbra is kérdéses, mivel a jelenlegi biztonsági szakember képzés
egyenlő a nullával. Arra jó, hogy pénzt lehessen érte kérni és a
munkanélküli hivatalban el tudják küldeni a mindenre alkalmatlan
álláskeresőket egy továbbképzésre.

*9.§* (1) *lásd 5.§(1)a) pont*

*10.§* (1) A helyiség üzemeltetője lehet egy jogi személy, aki ebbéli
hiányosságából fakadóan nem tud szervezni rendezvényt. Saját tapasztalatom
aalapján rendezvényt előkészíteni csak élő ember tud. Az általam ismert kb
100 elismert magyarországi rendezvényszervező egyike sem rendelkezik szakmai
végzettséggel. Továbbmegyek, a múlt héten volt Londonban az éves
International Live Music Conference, ami a zenei szakma legelismertebb éves
összejövetele. Annyit mondanék róla, hogy ahhoz, hogy valaki részt vehessen
rajta, 3 ajánlóra van szükség. Az élő zene legnagyobb, legelismertebb
menedzserei, promoterei, rendezvényszervezői, valamint rendezvény helyszín
vezetői vesznek részt rajta, jobbára olyanok, akik már több évtizede a
szakmában vannak. A csütörtöki ún. Operational Meeting egyik témája az
oktatás volt szakmán belül, ahol feltették a kérdést a jelenlévő kb 300
embernek, hogy kinek van szakmai felsőfokú végzettsége és egyetlen kéz
emelkedett a magasba. Ennek az oka pedig egyszerűen az, hogy a
rendezvényszervezést NEM LEHET ISKOLÁBAN TANÍTANI!

*13.§ *(1) Nem esik szó arról, hogy milyen szankciókat alkalmaznak abban az
esetben, ha a helyiség üzemeltetője nem jelenik meg az ellenőrzéskor, tehát
az nem hajtható végre.



Eddig tehát a közvetlen jogértelmezés és annak hiányosságai.



Pár dolog ami még eszembe jutott a rendelettel kapcsolatban és amelyek külön
a kiskapukért kiáltoznak



        Hogyan fogják 20 nap alatt ellenőrizni a ma működő több ezer
rendezvény helyszínt? Mint tudjuk 20 nap áll a jegyző rendelkezésére és
Magyarországon senki sem fogja előbb beadni a kérvényét, mint az utolsó 20
nap.

        Amennyiben egy helyszínen heti 4-5 különböző rendezvény zajlik
különböző szervezők által kivitelezve, az külön szemléket igényel, vagy
kötelezik a különböző szervezőket az egy adott napon való megjelenésre?

        Ha egy helyszín úgynevezett mobil layouttal rendelkezik, vagyis
mobil falakkal osztható a tér, akkor minden verzióra kell egy szemle, vagy
elég a legnagyobbra, vagy a legkisebbre?

        Honnan lehet hirtelen ennyi tűzoltót, rendőrt, mentőst,
környezetvédelmi-, természetvédelmi-, vízügyi szakembert szerezni, nem
beszélve a jegyzőről, akiből csak egy van Önkormányzatonként?

        Mi lesz azokkal a szakemberekkel, akik eddig több éven keresztül
dolgoztak mindenféle szakirányú végzettség és a legkisebb hiba nélkül?

        Hogyan lehet betartatni a szakirányú végzettséget 90 napon belül,
amikor idén lesz az első végzős évfolyam az államilag elismert osztályokban?

        Hol van a rendeletből az utalás az anyagi szankció lehetőségére?

        Szabadtéri fesztivál esetén elegendő egy szemlét és engedélyt
kérni, avagy minden egyes helyszínre, színpadra, sátorra kell engedély. Ez
utóbbi azért is érdekes, mivel a szabadtéri helyszíneken nem lehet szemlét
tartani, ott általában 20 nappal a rendezvény előtt csak egy puszta tér
található.

 

 

Valakinek meg kéne állítani végre a mi szeretett I. Viktor királyunkat és szabadcsapatát.

 

Igen, sikerült megint egy csodálatos törvénymódosítást hozni. Beharangozták, hogy ez igen, és itt most már rend lesz. Nem lesznek fegyveres, vagy fegyver nélküli szabadcsapatok, megszűntetnek mindenféle fasiszta, rasszista, kirekesztő, jobboldali (ad absurdum szélsőjobb) kezdeményezést és majd a hivatalos szervek teszik a dolgukat.

Két problémakört fedezek fel. Az egyik, hogy a hivatalos szervek nem teszik a dolgukat, a másik, hogy ezután nem hagyják az embereket, hogy megelőző intézkedéseket tegyenek a saját biztonságuk érdekében.

A polgárőr szervezetek ugyanis leginkább bűnmegelőző tevékenységet folytatnak. Ja, hogy közben esetleg félelmet keltenek bizonyos emberekben! Ennek nagyon egyszerű magyarázata van. A szervezetlen csoportoknak nincs önkontrolljuk, mivel nem vonhatóak kollektíven felelősségre és a csoport álarca mögé bújhat a személy. Ezt a kontrollt kell a polgárőrök, vagy a rendőrök jelenlétével biztosítani. Félelmet pedig abban lehet kelteni, akinek van félnivalója. (legyenek szívesek most nem a Gestapora gondolni és velük elkezdeni foglalkozni) Amennyiben bárki kimegy egy tömeggyűlésre, ott is azt látja, hogy a biztonsági őrök, vagy rendőrök, nem kojak nyalókát osztogatnak széles mosollyal a szájukon, hanem az erő oldalát mutatják csupán a jelenlétükkel. És ez így van rendben, ugyanis egyszerű pszichológiai elvek alapján, amennyiben azok az emberek, akikben megvan az agresszió, de nem akarják ezt mindenképp felszínre hozni, azoknak a kontrollja az erőszakszervezetek kezében van. A rendőrség másik feladata pedig az, hogy a csak a „balhé” kedvéért odagyűlő embereket kiemeljék a tömegből. Meg kell nézni, az elmúlt években akkor torkollt erőszakba egy tömeggyűlés, amikor nem volt megfelelő a rendőri, vagy civil biztosítás. Természetesen nagyon vékony az a jég, amelyen táncolni kell ezeknek az embereknek. Túlkapások is vezethetnek oda, hogy elszabadul a pokol.

És most egy kicsit vissza az eredeti törvénymódosításhoz. Nem emlékszem olyan esetre, amikor ténylegesen bántalmaztak volna bárkit a polgárőrök, akár Gyöngyöspatán, akár Hajdúhadházon. Mint mondtam, az ott élő cigányságot szervezetlen csoportnak kell tekinteni, tehát teljesen megfelelő az a mód, ahogy a rendet fenntartották ezeken a településeken. Az elmúlt években sajnos megszokottá váltak a rablások, lopások, a testi erőszak, emberek megfenyegetése, ellehetetlenítése. A rendőrség semmit nem tett annak érdekében, hogy az ott élő embereknek a komfortérzete javuljon. Nem volt több rendőr, nem volt gyakoribb járőrözés, nem voltak felderített ügyek, vagy ha voltak nem volt elrettentő ítélet. Az, hogy ez miért volt így, nem az én, és szerintem nem is az ott élő emberek dolga eldönteni. Azok, akik elszenvedték ezeket az eseményeket, egyet tudtak tenni törvényesen: feljelentést tettek! Ezt az elmúlt 15 évben rendszeresen meg is tették, nem fogtak kaszát, kapát és kergették ki a cigányokat a faluból, ami szerintem, ha jogilag nem is, erkölcsileg mindenképp a megfelelő intézkedés lett volna részükről. Nem, tűrték, hogy a kisebbség tönkretegye a mindennapi életüket. Nem vetettek, nem tartottak állatokat, nem szüreteltek, mert tudták, hogy nincs értelme a munkájuknak, mert mire beérne a gyümölcs, már nem lesz ott. Ekkor érkezett a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, akik csak és kizárólag – a rendőrséggel előzetesen egyeztetve – járőröztek a településen. És láss csodát, rend lett! Ekkor, persze még véletlenül sem azért, mert nem tudtak tovább lopni, rabolni, elkezdtek félni a cigányok. A gyerekeik az ágyba pisiltek, az asszonyok féltek kimenni a boltba, a férjeik nem tudtak elmenni dolgozni, vagy a kocsmába, vagy lopni. Persze mindez azután történt csak, miután a kedves LMP folytatva elődje útját, felvilágosította őket, hogy nekik vannak jogaik is. Arról persze nem szóltak, hogy a jog mellett nagyon szorosan helyezkedik el egy másik fogalom, az pedig a kötelesség. Tehát az LMP a nyugati, magyarellenes (bocsánat nemroma ellenes) média barátok segítségével felszították a tüzet amitől a mi hőnszeretett „királyunk” berezelt és kiadta Pintér Sándor koronahercegnek a parancsot, itt rendet kell tenni. Miután a herceg úr rájött, hogy alvilági szervezetet ugyan tud irányítani, de a rendőrséget nem és a bíróság fölött sincs hatalma, nekiállt, létrehozatni egy törvénymódosítást, ami alapján a bíróságok is úgy táncolnak, ahogy ő fütyürészik.

És akkor elértünk a tegnapi naphoz, amikor is kiderült, hogy a társadalom teljes mellszélességgel áll mögöttük, és így megszavazták. Azért érdekelne, hogy a barátaik, az I., az V. és a XII. kerületek lakóin kívül kit kérdeztek meg erről. Mert nekem személy szerint nincs olyan a több ezer vidéki ismerősöm között, aki teljes mértékben elítéli a polgárőr szervezeteket.

Természetesen azzal én is egyetértek, hogy nagyon szigorú ellenőrzés és felügyelet alatt lehessen működtetni a civil rendvédelmi szervezeteket, de lehessen. Amíg a rendőrség képtelen tenni a feladatát, addig engedjük meg, hogy tegye más. Komoly fogadásokat merek tenni arra, hogy amennyiben rend lesz az egész országban ezek az emberek nem fognak járőrözni csupán jókedvükből, az otthonuktól esetleg 100 km-re, hanem inkább otthon lesznek a családjukkal, vagy a barátaikkal.

Hozzátenném még azt, hogy a gyöngyöspatai cigányságot bűnözőként kell kezelni a magyar jog szerint. A bűnpártolás ugyanis egy jogi kategória és az ő viselkedésük teljes mértékben kimeríti ezt. Van-e bárki aki elhiszi, hogy ha tényleg csak egy tucat bűnöző él közöttük, akkor ők nem tudják, hogy ki az. Nem esznek a lopott csirkéből, disznóból, nem isznak a lopott borból és nem fűtenek a lopott fával. És ez, ebben az esetben, teljesen független attól, hogy miért lopnak. Ha a kormány ennyire be akarja tartatni a törvényt akkor kezdjék az elején.  

Állítólag ez is megtörtént! Osama bin Laden halott. Ha hihetünk az amerikai elnöknek. 

Nem értem ugyan, hogy miért kellett 10 év ehhez. A mai hírekből tisztán kiderült, hogy nem bújkált barlangokban, nem végeztek rajta plasztikai műtétet, nem volt elzárva a külvilágtól. Kicsit emlékeztet Tribuszer Zoltánné 1999-es elfogására, aki két éven keresztül a büntetésvégrehajtás dolgozóinak fenntartott szolgálati társasházban élt, albérletben.

Szóval Osama: állítólag megölték, hamis fényképet kreáltak a testéről, a tengerbe vetették, vagy 24 órán belül eltemetik. Kicsit sok az állítólag ebben a történetben. Nem tudom elhinni, hogy az USA 10 éven keresztül képtelen volt megtalálni ezt az embert. Nem hiszem el, hogy nem tudta volna maximum egy hónap alatt a fülddel egyenlővé tenni és sóval behinteni az összes terrorista központot, búvóhelyet, kiképzőtábort. De akkor ugye jött volna a kérdés, ha nincsenek terroristák, akkor mi miatt kell fegyverkeznünk és háborúznunk. Azt is kétkedve fogadom, hogy egy ilyen tett után a hivatalos amerikai kormányzat nem hozott nyilvánosságra sem egy videót, sem egy fényképet, de még csak egy teljesen elfogadható egyértelmű nyilatkozatot sem. Találtak ugyan egy embert aki állítólag a Twitteren "élőben közvetítette" az eseményeket, de erre már láttunk példát máskor is, hogy szemtanúkról kiderül, nem is léteztek soha, vagy csak egy kitalált, avagy bemagolt szerepet játszanak. És ebben az amerikaiak nagyon jók. Erre épül az egész társadalmuk. Különböző történetek bizonyos szempontok szerinti bemutatása és a másik oldal elhallgatása. 

Tehát meghalt, de azt már most, az események megtörténte után közvetlenül bejelentette Obama, hogy a halála nem hoz változást, mivel egy ideje nem ő irányítja a terrorszervezetet. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy akkor miért nem elfogták és bíróság elé állították. Ma már vannak bénító lövedékek, amik szinte megegyeznek az éles lőszerrel, mivel találat esetén azonnal mozgásképtelenné teszi az áldozatot. Obama kijelentette, Osama nem jelentett már veszélyt az emberiségre. 

Mi lesz ezután? Az USA ugyanúgy folytatja a közel-keleti harcot a "terrorizmus" ellen (vagyis az olajért és a zsidó állam megsegítéséért), a terrorisák ugyanúgy folytatják a harcot az USA és szövetségeseik ellen. Nem kéne megérteniük végre, hogy az arabok semmi mást nem akarnak, csak élni a saját földjükön, élni a saját életüket, a saját nem demokratikusan választott vezetőik által felvázolt utat járva. Ezt csinálják több ezer éve és biztos vagyok benne, hogy ez így van rendjén. Az arab világ soha nem okozott gondot a történelem folyamán, egész addig, amíg a keresztes lovagok, a zsidók, a Szovjetunió és az USA be nem tette a lábát a földjükre. Akkor viszont az isten irgalmazzon mindenkinek. Észhez kéne térni végre és nem rákényszeríteni az amerikai típusú demokráciát mindenkire. Soha, sehol nem sikerült még nekik hosszú távon kialakítani azt a rendszert. Előbb-utóbb ennek mi is a vesztesei lehetünk, mint EU és NATO tagállamok. Egyszer megunja az iszlám világ, hogy mindenki terroristaként bánik velük és hogy több mint egymillió halottat hagyott hátra a demokratikus nyugati világ az elmúlt 10 évben , csak azért, hogy megbosszulják 4000 ember halálát és megtalálják Osama bin Ladent. 

süti beállítások módosítása